D

Csak apró vágyakkal él az ember. Beéri azzal, ha ágyát megvetik, ha az éjre ráköszön a reggel, s ha ősszel eső, télen a hó esik.
Mert mivégre az ezernyi álom, hogyha újra és újra ébredni kell? Hiába lépne át minden határon, kivel a sorsa egyre felesel.
Megtanul hát örülni a fénynek, a nyugvó Napot két szemébe zárja, tenyerében még érintések égnek emlékezve néhány régi nyárra.
Megérti, mit susognak a hársak, s miről zakatolnak messzi vonatok, hinni tud tükre szelíd mosolyának, s nem bánja meg sosem a tegnapot.
Míg az ember apró vágyakkal él, megbékél korral, idővel és csenddel, esőcseppet, s nem óceánt remél - tenyerében elférhet a tenger. 

Csak apró vágyakkal él az ember. Beéri azzal, ha ágyát megvetik, ha az éjre ráköszön a reggel, s ha ősszel eső, télen a hó esik.
Mert mivégre az ezernyi álom, hogyha újra és újra ébredni kell? Hiába lépne át minden határon, kivel a sorsa egyre felesel.
Megtanul hát örülni a fénynek, a nyugvó Napot két szemébe zárja, tenyerében még érintések égnek emlékezve néhány régi nyárra.
Megérti, mit susognak a hársak, s miről zakatolnak messzi vonatok, hinni tud tükre szelíd mosolyának, s nem bánja meg sosem a tegnapot.
Míg az ember apró vágyakkal él, megbékél korral, idővel és csenddel, esőcseppet, s nem óceánt remél - tenyerében elférhet a tenger.