F
Hungarian folk ballademotional popethereal folk fusion
Erstellt von:MusicMakerApp
Erstellt am:1. Juli 2026
Dauer:3:09
Neki nem adatott úri élet, így hajtotta magát szüntelen akkor is, mikor fiatal volt, és kinn dolgozott a földeken. Szalmát hordott, csépelt, és aratta a búzát. Kemény munkát végzett, hogy megéljen a család. Anyám sosem lázadozott. Tette, amit kellett. Minden tőle telhetőt, ami erejéből tellett. Így kellő kitartással, akarattal mindig véghezvitte azt ami reá hárult, vagy néki kiszabtak. Anyám élete nem volt egy beteljesült álom, hisz akkor nekem is boldognak kellett volna látnom, de én sosem láttam annak, inkább csak szomorúnak, akinek láthatatlan könnyei szívére csordultak. Anyám, jajszó nélkül végig dolgozta az egész életét. míg nem a sors erőtlenné tette mind a két kezét, és erőtlenné tette szívét, amivel egy életen át szeretett, s amivel mindig reményt nyújtott gyermekeinek. Az én anyám ilyen volt. Ilyen életrevaló, bátor, dolgos Nő, akinek nagysága mindennap hatalmasabbra nő, hiszen még halála után is, mindennap bizonyítást nyer, hogy sok életet mentett meg két dolgos kezével.
Erstellen Sie Ihre eigene KI-Musik
Generieren Sie Songs in Studioqualität in Sekunden